P.-vel a sebésszel , szobájában konzultálok anyám állapotáról.

Beviharzik  a csapat, a  reggeli klinikai megbeszélésről kávét inni és fecserészni. Ez a klinika legtávolabbi pontja, zsákutca:).Ide nem érnek el a betegek, a kívülállók. Intimitást és belső tudálékosságot kölcsönöz a régi  faragott, stíl bútorokkal berendezett szoba. 33 éve járok oda.

Bácsik -  gondolom magamban és elszörnyedek. Alig öregebbek nálam, őszek,  elhasználtak .S főképp  búsak! Lehetnek is, egyetlen fiatal  sincs köztük. Később elmesélik: A. Angliába ment ,T. Norvégiába megy, most készítik fel a napos Barcelonában. Micsoda hülyeség , hogy fog egy kiló kenyeret kérni a boltban?. Ja, északon rossz a kenyér villan át rajtam. Azután megértem: az uniós Barcelonában minden fele annyiba kerül, mint Oslóban.

P. túl van a 65. életévén,-mégis ő néz ki a legfiatalabbnak.

Tènyleg egyetlen fiatal orvos sincs köztük.S ha lenne is, az öreg professzorok csak megaláznák.

A kórházamban én vagyok a rangidős, a legöregebb nö a csapatban.Jesszus......Ott nem így megy!